Susan Elizabeth Phillips az Ohiói Cincinnatiben született. Az Ohioi Egyetemen színművészeti szakán szerzett diplomát, majd első gyermeke születéséig angol és dráma tagozatos tanárként dolgozott egy helyi középiskolában. Először főállású anyaként próbálkozott az írással, amikor családjával 1976-ban New Jerseybe költöztek. Szomszédja, Claire Lefkowitz később legjobb barátnője, és könyvének társszerzője lett.
A kosztümös romantikus regényt (The Copeland Bride) első olvasás után megvette egy jelentős kiadó szerkesztője, majd 1983-ban ki is adták (Justine Cole írói álnév alatt).
Miután Claire elköltözött, a magára maradt Susan rádöbbent, mennyire élvezi az írást – és nekivágott, hogy megalkossa első, önálló regényét. Az eredmény közismert: Phillips könyvei a USA Today és a The New York Times bestseller listájának állandó „szereplői” lettek.
Jelenleg ő az egyetlen romantikus szerző, aki ötszörös nyertese az Amerikai Romantikus Írók Év könyve-díjának. 2001-ben bekerült a halhatatlan romantikus írósztárok klubjába, 2006-ban pedig életmű díjjal tüntették ki.
Jelenleg Chicagóban él két felnőtt gyermekével és férjével, Billel, akivel egy vak randin jöttek össze.
A kosztümös romantikus regényt (The Copeland Bride) első olvasás után megvette egy jelentős kiadó szerkesztője, majd 1983-ban ki is adták (Justine Cole írói álnév alatt).
Miután Claire elköltözött, a magára maradt Susan rádöbbent, mennyire élvezi az írást – és nekivágott, hogy megalkossa első, önálló regényét. Az eredmény közismert: Phillips könyvei a USA Today és a The New York Times bestseller listájának állandó „szereplői” lettek.
Jelenleg ő az egyetlen romantikus szerző, aki ötszörös nyertese az Amerikai Romantikus Írók Év könyve-díjának. 2001-ben bekerült a halhatatlan romantikus írósztárok klubjába, 2006-ban pedig életmű díjjal tüntették ki.
Jelenleg Chicagóban él két felnőtt gyermekével és férjével, Billel, akivel egy vak randin jöttek össze.
Művei:
Álom, édes álom
Az ÁLOM, ÉDES ÁLOM , mellyel az írónő berobbant a bestseller listák élére, a megváltás és az erő története. Bár Phillips írói vénája mit sem veszített szellemességéből, a Bonner család az APAFOGÓ című regényben elkezdődött történetének folytatásában kijut a könnyfakasztó pillanatból is. Rachel Stone mellől végképp elszegődött a szerencse. Pénze nincs. Otthona és állása sincs. Van viszont egy ötéves fia, akiről gondoskodnia kell és egy fekete füstöt okádó kocsija. A járgány éppen az előtt az autósmozi előtt köhögi ki a lelkét, amelyet Gabe Bonner, a szívtelen férfi renovál, akiből kiveszett az élni akarás. (Mindenki által) imádott feleségét és tökéletes fiát elvesztette egy autóbalesetben, feladta sikeres állatorvosi hivatását, s önmaga árnyékaként tér vissza szülővárosába. Semmire sem vágyik jobban, minthogy mindenki békén hagyja, különösen a gyönyörű, önérzetes, számkivetett, tehetséges bajkeverő. Menekül Rachel elől, aki iránt legnagyobb megdöbbenésére szinte azonnal fellobban benne a szexuális vonzalom, amelyről azt hitte, meghalt a feleségével együtt. Még inkább menekül Rachel fia elől, aki túl sok fájdalmas emléket ébreszt benne. Talán az oroszlánszívű Rachelt az ég küldte, hogy megmentsen egy zord, makacs férfit. Egyikük sem akar kapcsolatot, de a szerelemnek és a vonzalomnak, amelyet egymás iránt éreznek, nem tudnak ellenállni. Két kedves szerelmes indul el a szív mulatságos, megható útján oda, ahol az álmok valóra válnak.
Angyli csók (A KEDVENCEM!!!!!!!!!)
Alex Markov és Daisy olyanok, mint a tűz és a víz. Alex mogorva, (természetesen) jóképű és igazán modortalan azokkal a nőkkel, akiket nem tart többre haszontalan, pénzleső piócáknál. Daisy egyszerű üzleti megállapodásnak reméli a házasságukat, Alex azonban lerántja a felső tízezer világából és ragaszkodik hozzá, hogy Daisy vele tartson oda, ahol dolgozik. Upsz, elfelejtettem megemlíteni, hogy vándorcirkusz igazgató. Daisy ellenben a végtelenségig undorodik az állatoktól. Az undoránál már csak a félelme nagyobb. Amikor márkás ruhában és magassarkúban megérkezik a cirkuszba, úgy érzi magát, mint egy partra vetett hal. Daisy Devreaux az a fajta nő, akit túl gyakran ítélnek meg a megjelenése és a híre alapján, Alex pedig elköveti azt a megbocsáthatatlan hibát, hogy mindkettőt megteszi. Ez a lelketlen férfi azonban méltó társra talál Daisyben, akinek semmi mása sincs, csak a hatalmas szíve. Harca azért, hogy elfogadják és tiszteljék, fájdalmas és őszinte; együtt sírunk vele. Azt hihetnénk, hogy meg fog törni a megpróbáltatások súlya alatt, ám ehelyett felnő. Megtanulja, hogy az az ember, aki partikra járt, nem az igazi Daisy volt. A szenvedély nemsokára égi magasságokba repíti őket védő háló nélkül. Jó látni, hogy Mr.én-vagyok-a-jó-te-meg-a-rossz Markov a végére elnyeri méltó büntetését, bár addigra már megszeretjük.
Apafogó
Első mondat:
"Tisztázzuk - mondta Jodie Pulanski. - Egy nőt akartok ajándékozni Cal Bonner-nek a születésnapjára."
Dr. Jane Darlington, a zseniális fizikaprofesszor a 34. születésnapján rádöbben, hogy valami hiányzik az életéből: egy gyerek. Bár kétségbeesetten vágyik rá, férjet nem akar. Megtalálni a megfelelő apát azonban nem is olyan könnyű. Jane csodabogárnak érezte magát gyerekkorában átlagon felüli intelligenciája miatt, s elhatározta, hogy gyermekét meg fogja kímélni ettől a szenvedéstől. Vagyis egy nagyon különleges férfit kell választania nemzőapának. Valakit, aki nagyon... nos... buta. Némi kutatás után Cal Bonner személyében, a Chicago Stars kiöregedőfélben lévő irányítójában akad rá a tökéletes "spermadonorra". Miután Jane megjelenik Cal Bonner 36. születésnapi partiján és prostituáltnak adja ki magát, hogy ágyba csalogassa az "ostoba fajankót", teherbe esik. Ám Cal Bonner vonzó külseje és vidékies modora csak látszat. A valóságban egy nagyon értelmes férfi, aki borotvaéles eszét könyörtelenül és számítóan használja bárki ellen, aki keresztbe tesz neki. Mikor sajnos vagy szerencsére rájön a dologra, Dr. Jane terve vakvágányra fut, s túl későn döbben rá, hogy az öregfiú sokkal okosabb, mint azt elhiteti magáról, s esze ágában sincs hagyni, hogy egy lángész, babamániás cselszövő kihasználja. Mivel Cal nem akarja, hogy gyermeke apa nélkül nőjön fel, kényszeríti Jane-t, hogy összeházasodjanak azzal a kikötéssel, hogy a baba megszületése után azonnal elválnak. De addig össze vannak zárva egy vidéki házban, ahol szócsatáikat egy idő után csak egy hajszál választja el a szerelmi civódástól. Egy ragyogó elmével megáldott, magányos nő, aki csak anyaságra vágyik... Egy behálózhatatlan, kemény fickó, aki kevesebbel nem éri be, csak a teljes leigázással...
Képes a szenvedély és a fizikai vonzalom képtelennek tűnő szerelembe sodorni két erősakaratú, mégis sebezhető embert?
A szeretőm a First Lady
Corneila Case a First Lady. Egész életét gúzsba kötve, magas politikai tisztségek korlátai között élte - előszőr az alelnök lányaként, aztán a nemrég merénylet áldozatává elnök feleségeként. Most azonban kétségbeesetten vágyik egy kis szabadságra. Mat Jorik újságíró. Volt felesége a végrendeletében őt nevezi meg két lánya gyámjaként, noha biológiailag nem a férfi a gyerekek apja. Hét lánytestvér bátyjaként és pótapjaként Mat köszöni szépen, nem kér többet gyerekekből, pláne nem nőneműekből. Ám lelkiismerete nem engedi, hogy magára hagyja a lányokat, és mivel tudja, milyen sorsuk lenne nevelőotthonban, úgy dönt, elviszi őket iowai nagyanyjukhoz. Egy sztrádabüfénél találkoznak, miután a First Lady kocsiját benne minden pénzével ellopják. Együtt indulnak Iowába, de az utazás nem zökkenőmentes. Miközben az FBI és a titkosszolgálat minden erejét beveti az eltűnt First Lady keresésére, Nealy lehetőséget kap arra, hogy kiváltságok nélkül élhessen, mindazzal az ismeretlen hétköznapi élettel, amire vágyott. Együtt utaznak át Amerikán, álmaikat kergetve, hogy megtalálják önmagukat.
Csak te kellesz
Első mondat:
"Phoebe Somerville mindenkit megbotránkoztatott azzal, hogy egy francia uszkárral és egy magyar szeretővel jelent meg az apja temetésén."
Cal Bonner (Apafogó; Álom, édes álom), Kevin Tucker (Törékeny szív) és Dean Robillard (Született csábító) mind-mind révbe értek már a Susan Elizabeth Phillips tollából megjelent Chicago Stars-os széria köteteiben. A magyar olvasók nem ismerhetik viszont még a csapat edzőjének, Dan Calebow-nak és tulajdonosának, Phoebe Somerville-nek viharos és szenvedélyes szerelmi történetét, akikkel epizódszerepekben már többször találkozhattunk, például A várom a párom vagy a Törékeny szív című könyvekben.
Nos, ezt a hiányt igyekszik pótolni a sorozat következő megjelenő regénye, Csak te kellesz! címmel, mely igazi, hamisítatlan Susan Elizabeth Phillips gyöngyszem.
Csillagvirág
A nagykorúvá válás regénye. Fleur Savagar története. Lelkiismeretlen szülők szerencsétlen gyermekének története. Fleur anyja enyhén szólva gátlástalan. Hollywood megszállottja, egy álomvilágban él, ahol a színészek az istenek. Mindent megtesz, hogy sztárok között lehessen. Fleur apja egy manipulátor, bosszúszomjas és teljesen öncélú ember. Fleur azzal járt a legjobban, hogy születésekor eltaszították maguktól, és zárdába küldték nevelkedni. Fleur szülei kisiklott életének, megszállottságuknak, vágyaiknak játékszere. Anyja tőkét kovácsol lélegzetelállító szépségéből, és fotómodell-színésznőt farag belőle. Fleur egyiket sem csinálja szívesen, viszont mindkettő lehetővé teszi anyjának, hogy minél több szép, de legfőképpen híres ember figyeljen fel rá. Fleur, aki még mindig nem bírta megemészteni kitagadottságát, az anyja kedvében akar járni és behódol egy olyan életmódnak, melyhez egyébként semmi kedve. A burokban nevelkedett lányt senki sem készítette fel a hirtelen rászakadó csillogásra. Elbűvölő szépsége kaput nyit egy játékokkal és titkokkal teli világra, mely az ártatlanságát fenyegeti. A szívét azonban még senki sem fenyegette amíg nem találkozott Jake Korandával. Jake Koranda szexis, szellemes, mégis mély érzésű. Megkeseredett, de csak annyira, hogy vérezzen érte a szívünk. A vonzó színész, aki beleegyezik, hogy Fleur játssza a főszerepet az általa írt filmben, melyben ő is szerepel, először csak üresfejű sztárpalántának tekinti Fleurt. Ám a lány több mint csillogó máz és keményebb, mint Jake hinné.
Játék az élet
Lady Emma Wells-Finch, egy angliai leányiskola konzervatív igazgatónője azzal az eltökélt szándékkal érkezik Texasba, hogy elveszítse a jóhírét, a szüzességét, és annyira megbotránkoztassa a vőlegényét, hogy az visszalépjen a házasságtól. Tudja, hogy kizárólag a teljes és végső romlottság mentheti meg a nemkívánt esküvőtől, és csak így őrizheti meg mindazt, ami becses számára. Úrhatnám természetét nem könnyű elviselnie kísérőjének, Kenny Travelernek, a világhírű playboy sportolónak, aki túl sokszor tört borsot mások orra alá, s ezért éppen eltiltották a versenyzéstől. A további sportkarrierje azon múlik, hogy meg tudja-e menteni megtépázott jóhírét. Ez azonban korántsem egyszerű, ha a gondjaira bízott nő a fejébe veszi, hogy lebujokba fog járni, tetoválószalonokra vadászni és még ezeknél is sokkal sokkal rosszabbakat. Amikor egy jóképű férfi, aki újabb botrányt nem engedhet meg magának, találkozik egy csökönyös nővel, aki elszántan küzd, hogy belekeveredjen egybe, bármi megtörténhet.
No de az, hogy egymásba szeressenek? Lehetetlen. Képtelenség Elkerülhetetlen!
Mindent a szerelemért
Georgie Yorknak rossz napja van. Mi több, sorozatosan rossz napja van. Amerika egykori imádott gyereksztárjának látszólag minden összejött: sikeres karrier, vonzó férj, jó barátok. Szívdöglesztő férje, Lance azonban az ország-világ színe előtt elhagyja Hollywood legújabb irgalmas szamaritánusáért, a káprázatos színésznőért, Jade Gentryért. Egyik nap a sajtó rátámad Georgie-ra, hogy szembesítsék a hírrel, Jade terhes. Georgie nem tudja leplezni az elkeseredettségét. Könyörögni kezd egy távoli barátjának, Trevornak, hogy vegye feleségül egyetlen évre. Ám Trevor nem igazán szeretne élni a felkínált lehetőséggel. Georgie egykori filmbéli partnere, a kicsapongó Bramwell Shepard kihallgatja a beszélgetést, s ezt követően egyetlen lehetőséget sem hagy ki, hogy ugrassa Georgie-t. Bram, a hollywoodi fenegyerek sztárallűrjeivel tönkretette a saját karrierjét, gyakran néz a pohár fenekére, öntelt és nehéz kijönni vele. Georgie egészen Las Vegasig menekül előle. Ám micsoda véletlen! ott is összefutnak. Túl sokat isznak, és amikor másnap reggel felébrednek, kölcsönös megdöbbenésükre kiderül, hogy összeházasodtak. Georgie ráeszmél, hogy ez a saját malmára hajthatja a vizet, pláne ha sikerül meggyőznie a férfit hogy maradjanak házasok.
Se veled, se nélküled
Első mondat:
"Testőr? Nekem nem kell semmiféle átkozott testőr?"
Gracie harmincéves és még szűz. A szülei annak idején egy aggok otthonát vezettek, s a lányt éjjel-nappal idős emberek vették körül. Édesanyja pedig gyakorta mondogatta neki, hogy női ágon hozzájuk hasonlóan valamennyi felmenőjük jelentéktelen külsejű volt. Apja halála után az édesanyja túlad az öregotthonon, és lányával Floridába költözik, ahol Gracie-nek életében először a saját lábára kell állnia. Úgy véli, egy filmstúdiónál szerzett produkciós asszisztensi állásával unalmas hétköznapjaiból jegyet váltott a kalandok csillogó világába. Ám azonnal minden a feje tetejére áll, amikor első megbízatásaként a stúdió legújabb filmjének leendő sztárját, a futballikon Bobby Tomot kell rávennie arra, hogy időben jelenjen meg a forgatáson és teljesítse a szerződését.
Született csábító
A Chicago Stars hátvédje, Dean Robillard a legszerencsésebb fickó a világon: szupersztár sportoló, a liga büszkesége és szép, mint egy görög isten. De ő is kerülhet rossz hangulatba. Dean kocsiba vágja magát, hogy megnézze végre vidéki házát. Amikor letér a sztrádáról egy gyér forgalmú főútra, megpillant valakit...
Blue Bailey festőművész, aki nem tud sokáig megülni egy helyben. Fuvarra van szüksége, Amerika leghíresebb futballsztárjának pedig nagyon lenyűgöző a sportkocsija. Most már csak annyit kell tennie, hogy folyamatosan szórakoztassa a férfit, és eltitkolja előle kétségbeejtő helyzetét: nincs egy vasa sem, sehol nem várja senki. Dean és Blue hihetetlenül vonzódnak egymáshoz. Életükbe és egymás iránti leküzdhetetlen vonzalmukba belekeveredik egy ötvenes rocksztár, egy házvezetőnő és egy tizenegy éves kislány; a gyerek kétségbeesetten vágyik családra. A vadóc művésznő és a vonzó futballsztár a nyár folyamán kockázatos játékot játszik, harcolnak önmagukkal és egymással. Megismerik egymás gyenge pontjait, és megtanulják szeretni egymást. A testi szerelem korábban jön, mint a lelkek egymásra találása...
"Ő volt álmai szeretője: fantáziadús, önzetlen, kéjsóvár. Nem tudott betelni vele... A férfi éjfekete End Zone boxerját nézte. - Miért vetted fel? Meztelenül szeretlek... Dean érintése könnyedebb lett, mikor felfedezett egy varázspontot Blue térdhajlatában. - Vadmacska vagy. - Blue a férfi igazi végső zónájára szegezte a tekintetét. - Nyilvánvaló, hogy a Mennydörgés Ura teljesen magához tért." A Született csábító mindenkinek szól, aki hisz az igaz szerelem csodájában. Susan Elizabeth Phillips elragadó meséje mindenkit elvezet az igazihoz.
Várom a párom
Első mondat:
"Annabelle nem késett volna el a Kígyóval való találkozóról, ha nem hevert volna Sherman alatt egy test."
Annabelle belefáradt abba, hogy ő legyen a család fekete báránya. Az eljegyzése felbomlott, a munkája fölösleges. Még a haja is leginkább egy szénakazalhoz hasonlít! De most minden meg fog változni, mivel átvette néhai nagyanyja társkereső vállalkozását. Csak annyi a dolga, hogy megnyerje ügyfelének Chicago legszexisebb agglegényét, s akkor ő lesz a város legkapósabb házasságközvetítője. Semmi és senki nem fog az útjába állni - sem a kocsija alatt részegen heverő hajléktalan, sem a saját családja, de legkevésbé egy vakvágányra futott szerelem utózöngéi... Heath Champion az ő dollárzöld szemével és számítóan csepegtetett vonzerejével a város legjobb sportmenedzsere. Vagyonos, munkamániás és jóképű. De akkor minek neki egy házasságközvetítő, különösen egy olyan vörös hajú kétbalkezes, mint Annabelle Granger? Szó, mi szó, szórakoztató és van benne valami báj. De Heath azt keresi, aki sikereire felteszi a koronát - a tökéletes feleséget. S egy különleges házassághoz különleges házasságközvetítő kell, nem igaz? A nádszáltermetű és gazdag Portia Powers arra tette fel az életét, hogy mindenki számára megtalálja a megfelelő társat, s ez csupán saját magának nem sikerül. Mit számít, hogy több ellensége van, mint barátja, és egy hajszál választja el az idegösszeomlástól, ha az övé Chicago legmenőbb társkereső cége? Sem egy olyan feltörekvő amatőr, mint Annabelle Granger, sem Bodie, Heath Champion ijesztő külsejű testőre nem akadályozhatja meg abban, hogy megszerezze, amit akar...Amikor Annabelle azt ígéri, hogy bármire képes lenne a sztárügyfele boldogságáért, tényleg úgy érti, hogy bármire? Ha Annabelle nem vigyáz, szemtől szembe találja magát a város legkeményebb tárgyalópartnerével - a férfival, aki egyre gyakrabban kérdezgeti önmagától: pontosan milyen tökéletesnek kell lennie a tökéletesnek?