Oldalak

Lisa Jane Smith

Vampírnaplók







Vámpírnaplók 1. Ébredés

  


Az első könyvben megismerhetjük Elena Gilbertet, aki a virginiai Fell's Church városában él, valamint Elena régi barátait - Bonniet, Meredithet, Mattet és végül Carolinet, aki jelenleg egyféle ellenségnek tekinthető. Ahogy megkezdődik a tanév, a középiskolás lány randizgatni kezd a suli új, feltűnően jóképű diákjával, Stefan Salvatore-ral és lassacskán rájön a fiú nagy titkára: Stefan évszázadok óta vámpír. Stefan és Elena egymásba szeretnek, bár mindeközben furcsa és megmagyarázhatatlan támadások történnek a városban, ráadásul mindben van valami, ami Elenához köthető. A könyv végén kiderül, hogy a dolgok mögött valószínűleg Stefan bátyja, Damon áll. Még a reneszánsz kori Olaszországban élt a két Salvatore testvér, amikor ugyanabba a lányba, a gyönyörű Katherine-be szerettek bele, akiről később kiderült, hogy vámpír volt. A testvérek végül megölték egymást a szerelmük miatt, majd vámpírként ébredtek fel. A könyv végén Elena Damon után kutat, mert úgy gondolja, hogy ő áll Stefan hirtelen és furcsa eltűnése mögött, valamint ő a felelős a korábbi halálos vagy csupán ijesztő támadásokért is. 


Vámpírnaplók 2. Küzdelem  



  
A második könyv az Awakening végének folytatásával indul - ahogy Elena Damon után kutat, ahogy Damon Elena figyelmét akarja felkelteni maga felé és ahogy Stefan azért harcol, hogy életben maradhasson. Hogy Elena megtalálja Stefant, annak ellenére is szembenéz Damonnal a temetőben, hogy tudja, milyen veszélyes is lehet ez a dolog. Damon azt állítja, hogy megölte Stefant, de Bonnie egyik látomása után Elena és a barátai még életben találják Stefant, bár igaz, hogy halál közeli állapotban. Miután biztonságos helyre viszik Stefant, Elena titokban a saját véréből ad neki, megmentve ezzel az életét. Elena Damonnal is vért cserél egy megállapodás miatt, amit persze eltitkol Stefan elől. Egyik este míg Elena Stefanra vér, olyan érzése támad, mintha egy vihar közeledne és azzal próbál elmenekülni, hogy átkel a folyó feletti hídon, de az autója a folyóba zuhan és Elena megfullad. A könyv azzal végződik, hogy Elena vámpír lesz, mivel a halála előtt elég vért cserélt a Salvatore testvérekkel, hogy átváltozzon.  


Vámpírnaplók 3.  Tombolás





A harmadik könyv Elena vámpírlétéről, valamit a testvérek iránt érzett szerelméről szól. Stefan holtan talál rá Elenára és azt hiszi, Damon miatt fekszik most holtan. A két Salvatore testvér harcol, amikor Elena felébred, majd rátámad Stefanra, mert úgy látja, hogy fenyegetést jelent az ő alkotójának, Damonnak (az ő véréből több volt Elenában, ezért látja benne az alkotót), míg végül a testvérek is abbahagyják a harcot. Stefannak összetörik a szíve, mert azt hiszi, hogy azzal, hogy Elena Damont választotta, őt szereti jobban. Miután Elena először táplálkozott, Damon Alaric Saltzman padlásán bujtatja el. Miután kipihente magát, Elena úgy dönt, hogy kimegy az erdőbe, de végül a templomnál lyukad ki, ahol éppen egy megemlékezés folyik. Úgy dönt, hogy a padláson várja meg Damont, hogy érte jöjjön, de míg vár, kezd derengeni neki néhány dolog. A templomban látja a családját, a barátait és mindenki róla beszél - róla emlékeznek meg, ez az ő temetése. Végül Stefan még Damon előtt megérkezik a templomhoz és Elena rájön, hogy őt jobban szereti, mint Damont. Amikor Damon is megérkezik a két fiú megint civakodni kezd, de megzavarja őket az, hogy néhány kutya rátámad a templom mellett a városlakókra. Együtt arra a következtetésre jutnak, hogy ugyanaz az erő kényszerítette Elena kocsiját a folyóba, ami a kutyákat is támadásra bírta. Végül kiderül, hogy igazuk lett, hogy minden korábbi támadás Elena ellen irányult, valaki az ő halálát akarta - Katherine. A halottnak hitt Katherine dühös lett, hogy a Salvatorok beleszerettek Elenába. Úgy gondolta, hogy most, hogy már nem szerelmesek belé, csapdába ejti őket, megkínozza majd megöli őket. De Elena kiszabadul és magával rántja Elenát a napfénybe, ami végleg végez Katherine-nel. Viszont Elenát is érte a fény és amikor Stefan behúzta őt az árnyékba, már késő volt - Elena túl sokáig volt a napon. Mielőtt még meghal, megígérteti Stefannal és Damonnal, hogy vigyáznak egymásra.


Vámpírnaplók 4. - A sötét szövetség





A negyedik könyvet Bonnie szemszögéből olvashatjuk. Hat hónappal Elena halála után kezdődik, amikor Bonnie Elenéról álmodik. Meredith születésnapján összeülnek a barátnők - Meredith, Bonnie, Caroline, Vickie és Sue - és megpróbálnak kapcsolatba lépni Elenával egy ábécés tábla segítségével. Elena figyelmezteti őket, hogy a városban még mindig van egy gonosz, aki mindannyiukra veszélyt jelent. Azt mondja, hogy hívniuk kell valakit, de mielőtt végigmondhatná valami - valószínűleg a Gonosz - megzavarja. Az utolsó amit mond a lányoknak, hogy fussanak, de mielőtt kijuthatnának a házból, Sue leesik a második emeleti erkélyről és meghal, Vickie pedig megzavarodik. Elena utasítása szerint Bonnie, Meredith és Matt visszahívják Stefant és Damont Olaszországból. Ahogy nyomozni kezdenek, szörnyűségek sorozata veszi kezdetét a városban. Rájönnek, hogy az egyik évfolyamtársuk, Tyler valójában egy vérfarkas, aki Katherine erős alkotójával, Klaus-szal szövetkezett. Klaus megöli Vickiet is, annak ellenére, hogy Stefanék megpróbálják megvédeni. A végső leszámolásban a Salvatore testvérek Klaus ellen harcolnak, míg Bonnie, Meredith és Matt megpróbálnak Tylerrel szemben fellépni. Miután Stefan és Damon is súlyosan megsérültek, Bonnie Elena szellemétől kér segítséget és Elena egy sereg szellemet gyűjt össze, akiknek a segítségével sikerül elpusztítaniuk Klaust. Most már Elena készen áll, hogy elhagyja ezt a világot és Stefant örökre, de mégis visszatér hozzá úgy, hogy sápadt, gyenge, ember és végső soron életben. Ő és Stefan felajánlják Damonnak, hogy maradjon velük, mint barát, de ő visszautasítja, mondván hogy ő az árnyékhoz tartozik és hosszabb időre eltűnik az életükből.


The Return - Leszáll az éj




Kategória: fiatal felnőtt, horror, romantikus, science fiction
Amikor Elena feláldozta magát, hogy megmentse a két vámpírt, akit szeret - a jóképű Stefant és a veszélyes Damont -, halál utáni sorsra volt hivatva. Amíg sötét, természetfeletti erők vissza nem hozták...
Elena Gilbert újra életben van. De most nem egyszerű emberként él, hanem olyan ereje és adottsága van, amit még a túlvilágon kapott. Viszont negatív előjelnek mondható, hogy a vér rettentő erővel és gyorsasággal lüktet az ereiben, ami ellenállhatatlan vonzalmat hoz ki szinte minden vámpírból.
Stefan biztonságban akarja tudni Elenát, boldog életet akar vele élni. Damon, akit kielégítetlen hatalomvágya hajt, azt akarja, hogy Elenával az oldalán uralkodhasson. Amikor Stefant elcsalogatják Fell's Church-ből, kihasználja a lehetőséget, hogy meggyőzze Elenát, hogy ő az a Salvatore, akivel együtt akar lenni. De a gonosz megint beszivárog a városba és Damon, aki eddig mindig a vadász volt, lesz az űzött vad: egy olyan lény áldozata lesz, aki aztán megszállja a testét és aki nemcsak Elena vérére, de a halálára is vágyik.



The Return - Shadow Souls




Kategória: fiatal felnőtt, horror, romantikus, science fiction
A bűntudatos Damon Elenával és Matt-tel Stefan után mennek a legsötétebb dimenzióba, hogy megpróbálják őt kiszabadítani a fogságból, amit Stefan a megváltás helyett talált. Bonnie és Meredith csatlakozik Elenához, amikor mindhármuknak szolgáknak, méghozzá Damon láncra vert tulajdonainak kell magukat álcázni...


The Return - Midnight




A Fell's Church-i barátok arra térnek haza, hogy a városuk romokban hever. Meredith ilyesztő felfedezést tesz, amikor kutakodik és Bonnienak olyan testközeli élményben van része, ami magyarázni tudja azt a csonkítást, ami a várossal történt. Miközben Matt megfélemlíti Carolinet, Elenának szembe kell néznie élete legfontosabb kérdésével: kit is szeret igazán - Stefant vagy Damont?


    • Spirit Hunters: Phantom
    • Spirit Hunters: Evensong
    • Spirit Hunters: Eternity


Trilógiák

 

    • The Power


  •    Dark Visions
    • The Strange Power
    • The Possessed
    • The Passion

 

  • Night World


A titkos vámpír 1. 

Az Éjszaka Világát ne keresd a térképen!
Vámpírok, vérfarkasok, a sötétség teremtményei élnek közöttünk, az Éjszaka Világa az ő titkos szövetségük. Halálosan szépek és erősek, a halandók számára ellenállhatatlanok - pedig vadásznak rájuk, meg is ölhetik őket...


A Sötétség Lányai 2.

Volt valami különös abban a három lányban, akik beköltöztek a falu szélén omladozó ódon, viktoriánus udvarházba. Az oregoni Briar Creek lakói soha nem láttak Rowanhez, Kestrelhez és Jade-hez fogható, szinte természetfölötti szépségeket. Nem csoda, hogy a szomszédban lakó Mark Carter azonnal és halálosan beleszeret a legfiatalabba. A nővére, Mary-Lynette azonban sötét és véres tettekre képesnek tartja őket, és egy rémálomszerű éjszakai élmény látszólag be is igazolja félelmeit. Pedig a három nővér azért jött ide, hogy kiszabaduljon az Éjszaka Világából. A bátyjuk, Ash akit már megismerhettünk a sorozat előző kötetéből, - A titkos vámpírból - azért jött utánuk, hogy visszavigye őket mindenáron. Ám amikor találkozik Mary-Lynette-tel, villámcsapásként éri őket a felismerés: ő, a vámpír és az emberlány lelki társak! Az éjszaka lányai, a Night World sorozat második kötete különös konfliktusra épül: olyan vámpírokról szól, akik meghasonlottak a vámpírsággal, és új életet akarnak kezdeni. Ám ez azzal jár, hogy meg kell szegniük a Törvényeket, meg kell küzdeniük a vámpírvilág poroszlóival, egy ellenséges vérfarkassal, s ami a legnehezebb: önmagukkal.


Rövid történetek